Tisztelt Bajtársaim!
Amikor erre a beszédre készültem, három szám jutott eszembe: 78, 10, 12, 8. Végül e három szám köré épültek gondolataim.
Beszéljünk először a 78-ról! Különleges térben találkozunk ma. A Nemzeti Színház a történetek helyszíne. Estéről estére emberi sorsok válnak láthatóvá a színpadon, kétségek és döntések kapnak formát, és a néző egyszer csak azt veszi észre, hogy a történet, amelyet figyel, talán róla is szól. Ma a saját történetünkről beszélünk, olyanról amelyet generációk formáltak az elmúlt 78 évben, és főszereplője maga a bajtársi közösség.
A mentés működése elsőre, ránézésre egyszerűnek tűnik. Három pont között zajlik: van egy helyzet, amikor valaki segítségre szorul, van egy döntés, amikor elindulunk, és van egy pillanat, amikor megérkezünk.
A szükség, a döntés és a megérkezés közötti út az, ahol a mentés valódi tartalma megszületik. A helyszínen aztán a szakmai tudás és az emberi jelenlét találkozik. Így minden egyes alkalommal – évente több mint 1,3 milliószor – egyedi módon áll össze az a folyamat, amely végül segítséget jelent, sok esetben az életet. Ez az a tér, ahol a másodpercek jelentőséget kapnak, és ahol egyetlen jól időzített döntés teljes történeteket képes új irányba fordítani.
Ez a működésünk már 139 éve. 78 évvel ezelőtt, 1948-ban kapott egységes szervezeti formát, amikor létrejött az a keret, amely azóta is meghatározza a magyar mentésügy mindennapjait, és nemzetközi szinten is egyedülálló.
Az elmúlt évtizedek során a világ folyamatosan változott, a mentés ezzel együtt fejlődött, új eszközök, új módszerek és új megoldások jelentek meg, miközben fejlődésünk egyik legfontosabb eleme mindig az úttörő szemlélet volt. Új helyzetekre új válaszokat adtunk, és közben egy olyan működési kultúra alakult ki, amelynek középpontjában a jelenlét és a felelősség áll. A forma változik, a jelenlét viszont állandó, és ez az a pont, amely összeköti 1887-et, 1948-at és 2026-ot. Ez az, amely minden új helyzetben kapaszkodót ad mindőnknek.
Az elmúlt évek ezt a jelenlétet tették még jobban láthatóvá – egy új szinten. Vannak időszakok, amikor minden eddiginél nagyobb kihívások és próbatételek jelennek meg, és ezek a helyzetek világosan megmutatták közösségünk erejét is. Együtt voltunk ott a veronai buszbaleset sérültjeinek ellátásánál, a Hableány hajókatasztrófájának embert próbáló óráiban, ott voltunk a COVID-időszak teljes terhe alatt, és közben ugyanazzal a fegyelemmel és szervezettséggel biztosítottuk az ország működését a legnagyobb mozgóőrségi feladatok során is, a FINA vizes világbajnokságtól a Sziget Fesztiválon át az Atlétikai Világbajnokságig.
Közben pedig felépítettünk egy teljesen új, országos ügyeleti alapellátási rendszert is. Ezek a helyzetek külön-külön is hatalmas terhet jelentettek volna, együtt azonban már valódi korszakos kihívássá álltak össze. A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá: amikor a rendszer egyszerre képes gyorsan és rugalmasan reagálni, alkalmazkodni, szervezni és közben stabilnak maradni.
Második számom a 10.
Ez a 10. alkalom, hogy itt állok Önök előtt Mentőnapon. Több mint tízmillió esetnyi közös munka és közös tapasztalat. Együtt láttuk el Magyarország teljes lakosságát, együtt reagáltunk rendkívüli helyzetekre, együtt építettünk tovább egy olyan rendszert, amelynek működése tízmillió embernek jelent biztonságot a nap minden órájában, az év minden napján.
A 10. alkalommal fontos kimondani: ez az ünnep nem egyetlen év munkájáról szól. Nem egyetlen időszak elismerése. Ez az elmúlt évtizedekről szól, és azokról az emberekről, akik ezeket az évtizedeket napról napra felépítették. Arról a közösségről, amelynek tagjai közül sokakkal ennek a 78 évnek legalább egynyolcadát együtt dolgoztuk végig.
Így válik igazán érthetővé ez a 10. alkalom. Nem időt jelent, inkább közös szolgálatot, közös terheket, közös döntéseket és közös felelősséget. És talán ez az, ami miatt ma nyugalommal és büszkeséggel állok Önök előtt: mert közösségünk az elmúlt években újra és újra bizonyította, hogy képes együtt maradni, együtt gondolkodni, együtt működni és együttműködni – még a legnehezebb helyzetekben is. Hálás vagyok ezért Önöknek!
Az első közös mentőnap óta, történetünkben egy a külvilág számára kevésbé látványos, mégis alapvető jelentőségű átalakulás zajlott le: a digitális átállás. Az adatalapú működés megjelenése, a valós idejű mentésirányítás és az egységes rendszerek bevezetése új minőséget hozott a döntéshozatalban. Működésünk átláthatóbbá, pontosabbá és kiszámíthatóbbá vált, és ez a mindennapi ellátás biztonságában is érezhető. A rendszer egyre inkább képes lett arra, hogy önmagát értelmezze és elemezze, mindebből pedig még pontosabb működés szülessen.
Az első közös mentőnap óta fehér flottánk teljesen besárgult. Mintegy 1100 új mentőautó érkezett a rendszerbe, és a mai mentők, a folyamatos fejlesztés eredményeként sokkal jobbak, mint a régebbiek. Ez persze még nem elég, de a fejlesztésekkel párhuzamosan a rendszerünk felkészült arra is, hogy évente akár 200 új mentőautót állítson forgalomba, amennyiben lehetőséget kapunk rá. Így a megújulás üteme immáron hosszú távon is fenntarthatóvá válik.
Az első közös mentőnapunk óta a szervezet belül is sokat formálódott. A női mentődolgozók bevonása, számuk növekedése új szemléletet és új energiát hozott a közösségbe, a munkaruha megújulása, a tableteken végzett betegdokumentáció pedig egyszerre jelentett funkcionalitást és egységes megjelenést. Ezek az elemek külön-külön apró változásoknak tűnhetnek, mégis együtt adják azt a minőségi elmozdulást, amely ma már jól érzékelhető és természetes.
Az elmúlt évek eredménye egy XXI. századra felkészült, modernizálódott Országos Mentőszolgálat. Az első közös mentőnap előtt, még 2016 decemberében volt egy gondolatom, amely azóta különös pontossággal írja le ezt a munkát, és amely mára közös tapasztalattá vált. Ezt mondtam akkor a Róbert Károlyon lévő dísztermünkben, az első állománygyűlésen:
„Eddigi karrierem során és hosszútávfutóként is azt tapasztaltam, hogy ha az ember jól választja meg a haladási tempót és kellően kitartó, akkor eléri a célját. A futás, ahogyan egy szervezet irányítása, csak látszólag magányos tevékenység. Mert egyiknél sem a saját eredmények a fontosak, hanem az, hogy ha kell, akkor az ember akár az utolsó erejével is segítse a másikat, hogy az is célba érhessen.”
Ez a gondolat ma már nemcsak egy személyes tapasztalat, hanem közös működési elvünk. Mert a mentés valóban hosszútávú, közös futás, ahol a tempó megválasztása, a kitartás és az egymásra figyelés együtt adja a teljesítményt. Az egyéni erőfeszítések közös irányba rendeződnek, és ahol a végső eredmény mindig több, mint az egyes részek összege.
A mentés működésének lényege a közös mozgás, amelyben az egyéni tudások összeérnek, és szervezett cselekvéssé alakulnak. Ez a közös ritmus adja a rendszer erejét, és ez az a pont, ahol a különböző szerepek és feladatok egységes dinamikus működéssé állnak össze. A napi munka során sokféle helyzet találkozik ebben a térben, és ez a közeg képes ezeket kezelni, összerendezni és működőképes megoldássá alakítani, úgy, hogy közben a működés egésze egyensúlyban marad.
A fejlődés közben folyamatos. Az adatalapú működés, a mentésirányítás fejlődése, az ügyeleti rendszer integrációja és a technológiai fejlesztések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Mentőszolgálat még pontosabb és még biztosabb legyen. A számok mögött pedig mindig emberek állnak: a közösség, amely minden nap jelen van, döntéseket hoz és cselekszik. A rendszer minősége az emberek minőségéből épül fel.
És itt jelenik meg a harmadik szám: a 12,8. 2018 és 2026 között a bejelentéstől-kiérkezésig tartó átlagos kivonulási idő P1 prioritás esetében 4,4 perccel, 12,8 percre, P2 prioritás esetében 5,3 perccel, 17,3 percre csökkent.
Amikor országos szinten több mint négy percet sikerül javítani a legsürgősebb esetek átlagos kiérkezési idején, az olyan rendszerszintű változás, amely mögött több ezer ember összehangolt munkája, szervezés, fejlesztés, döntés és napi szintű fegyelem áll.
Ráadásul mindezt egy olyan időszakban jelenthetjük ki, amikor a feladatszám folyamatosan emelkedett, a rendszer terhelése nőtt, és a működés komplexitása is egyre nagyobb lett. Vagyis gyorsabbá válni úgy, hogy közben több feladatot, nagyobb terhelést és összetettebb helyzeteket kell kezelni – egy érett és tudatos rendszer működésének jele.
Az elmúlt évek egy másik fontos felismerést is hoztak. A működés minőségét a mérték adja, a visszafogottság, a belső fegyelem és az a fajta stabilitás, amely tartást ad a rendszernek. A szervezet ma már ismeri a saját ritmusát, érzi a teherbírását, és ebből a tudásból egy olyan nyugalom születik, amely biztos alapot ad a továbblépéshez. Ez a nyugalom pontosabbá teszi a működést, és lehetővé teszi azt, hogy a rendszer hosszú távon is kiegyensúlyozott maradjon.
A jövő ebben a keretben válik láthatóvá, egy közös útként, amelyben a fejlődés és a stabilitás egyszerre van jelen, és ahol a közösség tapasztalata és tudása adja az irányt.
És ilyenkor, egy ilyen pillanatban, amikor a hosszabb út egyszerre válik érzékelhetővé, felmerül egy fontos kérdés: ki az, aki ebben a rendszerben nap mint nap jelen van?
Nobel-díjasunk, Karikó Katalin mondta egyszer: „Nagyon fontos, hogy az ember olyasmivel foglalkozzon, amit szeret, mert akkor mindig örömmel csinálja.”
Ebben a mondatban különös pontossággal van benne a mentés világának egyik legfontosabb tapasztalata is. Mert ezt a munkát hosszú távon csak belső meggyőződésből, hivatástudatból és egymás iránti figyelemből lehet végezni.
Azt a pillanatot, amikor az idő sűrűvé válik, amikor valaki vár, amikor egy döntés súlya hirtelen mindennél fontosabb lesz, nem lehet pusztán szabályokból vagy rutinból jól kezelni. Ehhez jelenlét kell. Emberség. És az a belső készenlét, amely újra és újra elindítja az embert.
Az, aki megérkezik, amikor szükség van rá, az, aki cselekszik, amikor dönteni kell, az, aki jelen van ott, ahol minden egyetlen pillanatra sűrűsödik össze – ez a jelenlét az, ami összetartja a mi rendszerünket.
Ez a közösség tette erőssé az elmúlt 139 évet és benne a 78 évünket is, ez teszi társadalmi ünneppé a Mentőnapot, és ebből a közös erőből épül fel az a tartás, amely ma is összeköt bennünket.
A tempó adott. Az irány bennünk van. És ami előttünk áll, az is ugyanerről szól majd: jelen lenni, szolgálni, megtartani azt a stabilitást, amelyre baj esetén egy egész ország számíthat.
Mert a mentés végső soron szolgálat. Egy csendes, fegyelmezett és folyamatos jelenlét. Országos Mentőszolgálat. A szolgálat szó eredete a latin „servitium” és „servire” szavakhoz köthető, amelyek jelentése: „szolgálni”.
A magyar nyelvben a szó idővel tágabb jelentést kapott, és nemcsak alárendelt munkát, hanem kötelességteljesítést, segítő tevékenységet is jelöl.
Ma használjuk mindennapi, vallási, katonai és közszolgálati értelemben is. A szó így egyszerre hordozza a feladat, az elkötelezettség és a másokért végzett munka gondolatát.
És amíg ez a közösség ilyen nyugalommal, ilyen szakmai tartással és ilyen egymásra figyeléssel végzi a munkáját, addig az emberek tudni fogják, hogy amikor segítség kell: mi elindulunk feléjük.
Tisztelet a Bajtársaknak!
Szívből gratulálok a kitüntetteknek, köszönöm az áldozatos munkájukat és köszönöm családtagjaiknak, hogy támogatták őket ebben a munkában.
Önök igazi példaképek nem csak a szűk közösségük számára, nem csak az Országos Mentőszolgálat majd 17 000 bajtársa számára, hanem a teljes magyar társadalom számára is.
Isten éltesse az Országos Mentőszolgálatot!