...ez egy olyan kábítószerek elleni műsor-sorozat, amely a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásával készült.

ezt a műsort - amely a szív és érrendszeri betegségek mellett alapvetően a TTF EKG val foglalkozik -, az IMS Magyarország KFT támogatja. Természetesen a támogatóról is sok szót ejtünk. - www.imskft.hu
A szenvedélyük közös: a zene! A zene irànti szeretet minden vendégemben màs és màs érzelmeket vàlt ki. Minden vendégem màsként kezdte, màs környezetbōl érkezett, màsként építette fel zenei karrierjét! A portrék, amit majd hétrōl hétre megismernek a hallgatók egy-egy érzésre épülnek! Megnyugvàs, öröm, félelem vagy fàjdalom...de a nyelv az közös: a zene!
Az volt az érzésünk, hogy a hosszabb műsoraink napközbeni ismétlése sokat venne el a rádió zenei kínálatának megismerésére szánt időtökből. Ezért alakítottuk ki ezt a sajátos archívumot, amelyben saját műsoraink mellett a rólunk szóló, valamint a más médiumokban korábban már elhangzott összeállítások is meghallgathatók.
A BUDAPEST FŐVÁROS KÖZTERÜLET FELÜGYELET HÍREI

Szerkesztő - riporter: Vincze Kinga







